Hírek
2023. ápr. 14.
Dányi Donát
Megemlékezés a holokauszt magyarországi emléknapján
A holokauszt magyarországi emléknapján iskolánk is ünnepi műsorral emlékezett meg a magyar történelem egyik legsötétebb időszakáról.
A holokauszt magyarországi emléknapján iskolánk is ünnepi műsorral emlékezett meg a magyar történelem egyik legsötétebb időszakáról.
A korszak folyamán zsidó honfitársainkat számos kirekesztő törvény és rendelet sújtotta, mely a német megszállással csak fokozódott, illetve fizikai megsemmisítésükre is sor került. 1944. május folyamán megkezdődött Magyarországon a gettók felállítása, majd a vidéki zsidóság deportálása a haláltáborokba, többségüket Auschwitz-Birkenauba szállították. Több mint ötszázezer honfitársunk lelte halálát, akiknek többsége kisgyermek, nő, idős ember volt. A meggyilkolt vidéki zsidóság hiánya fájó és pótolhatatlan veszteség.
A megemlékezésen részt vettek a 11/B osztályos tanulók: Kőszegi Alex, Kőszegi Angelika, Kovács Evelin és felkészítő oktatójuk Márkus Zsuzsanna.
A megemlékezés végén ünnepélyesen meggyújtottunk egy menórát, majd köveket helyeztünk köréje, befejezés képen pedig a közönséggel együtt mondtuk el Radnóti Miklós Töredékek című költeményét.
Az ártatlan áldozatok emlékét kegyelettel megőrizzük.
GALÉRIA
Megemlékezés a holokauszt magyarországi emléknapján
KAPCSOLÓDÓ HÍREK

Egy élményekkel teli utazás és egy szívből jövő köszönet!
Hálás szívvel köszönjük az Ózdi Szakképzési Centrum vezetőségének, hogy lehetővé tette számunkra ezt a felejthetetlen Erasmus+ élményt!
2026. okt. 17.
Miczán Róbert

Születésnapi meglepetés az Erasmus+ program alatt!
Az Erasmus+ nemcsak a tanulásról, az új tapasztalatokról és az élményekről szól, hanem a közösen megélt, felejthetetlen pillanatokról is!
2026. okt. 16.
Miczán Róbert
